Bár nem vallom be, de néha olyan változónak, bizonytalannak látom magam... Nem tudom pontosan már, mit akarok elérni életem során, régen mindig egy kép lebegett a szemem előtt: egy nagy ház, szerető család, szerelem-szeretet, amely hosszú évek múltán is ugyanolyan marad, gyerekek, egy csibész kutyus az udvaron, egy jó munka, amit szeretek, s amit sosem unok meg, a munka, ami a sok-sok tanulással töltött óráimnak a learatott gyümölcs lesz.
Régebben így képzeltem el magam a majdani, távoli jövőmben. De most egyre inkább mást látok, egyre inkább másra vágyom. Persze egyszer ezeket is szeretném majd, de most a közeli jövőmben, előbb szeretnék mindent látni, szeretnék sokat-sokat utazni, sok mindent tapasztalni. Előtte még szeretném kiélvezni a szabadságot, hogy nem tartozom felelősséggel másért csak és kizárólag magamért. Önző dolog ez, s nem akarom bevallani talán magamnak sem.
Nap, mint nap látom a szüleimen, a testvéreimen, hogy a család, a gyerekek bizony annak ellenére, hogy a legnagyobb öröm, gyakran jár lemondásokkal.
Egyre népszerűbb a bakancs lista mostanság...melynek lényege, hogy egy, olyan listát írunk, melyeken azok a dolgok szerepelnek, amit életünk végéig egyszer mindenféleképpen el szeretnénk érni, ki szeretnénk próbálni. Én is írtam egy ilyen listát a naplóm végébe, s bármikor eszembe jutna még valami, papírra vetem, reménykedve abban, hogy egyszer teljesül, hogy még sok örömet okoz, s hogy majd a gyerekeim mellett ülve lesz mit mesélnem nekik.
Szeretnék eljutni minél több helyre, szeretnék élni a lehetőségekkel, amit kapok. Szeretném a hátamra venni a világot, vagy talán épp fordítva, szeretném, ha a világ venne a hátára engem.
Nem kívánok magamnak gazdagságot, se földöntúli szépséget...csak minden percet magamba szeretnék szívni, olyan mélyen, hogy ne felejthessem el sohasem...
“Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.” (Goethe)
