Látom, ahogy lépésről lépésre közeleg a fa, ahogy egyre inkább kirajzolódik a körvonala. Ahogy tűlevelei egyre-egyre nagyobbnak tűnnek szemem tükrében. Nem nézek semmit, csak e fenyőcskét ott a sarkon. S közben gondolatok milliói futnak villámként át rajtam...
Ésszel fel nem fogható számomra, szemmel láthatatlan, s kézzel érzékelhetetlen, hogy e nagy s a mindenséghez képest mégis oly csekély kis Földön, miért így vannak a világ dolgai. Miért? Nem tudhatom, csak találgatni tudom...
Az emberek célirányosan haladnak, mindenki azért megy valahova, mert ott van dolga, és mégis sokan tévelyegnek az utcák közt a maguk kis gondolataival.
S annyi nyűge-baja van a világnak... természeti problémák, globális felmelegedés, politikai nézeteltérések, éhínség, rossz körülmények, tudomány által megválaszolatlan kérdések, orvostudomány által nem ismert ellenszerek stb. stb... Dolgok, melyek ellen tenni kell! S melyekért sok-sok ember tesz is, ha csak naponta egy-egy kis lépést is. De minden lépés lépés, s egyik lépés nélkül sincs egy másik...
S persze a rosszat mindenben megtaláljuk, mindig is voltak, és lesznek is problémái a világnak. De miért a rosszat nézzük benne, ha a jót is megláthatjuk? Miért nem a világ csodáival foglalkozunk? Miért nem a jót keressük? A világ csodáit. Csoda bármi lehet. A csoda attól válik azzá, hogy egy egy teljesen apró vagy épp nagy dologban mi leljük meg azt a kincset, azt a dolgot, ami által értékessé, felbecsülhetetlenné válik számunkra. Ahogy életünkben, a világban is ezt kell keresni szerény véleményem szerint. S, hogy megleljük a mi csodánkat... nem kell szó, nem kell gazdagság, nem kell hatalom, csak szeretet, jóindulat kell.
Mert a világ sosem lesz tökéletes, mindig lesz rossz is, de csak tőlünk függ, hogy mi így is szépnek lássuk, így is lássuk meg benne a "mi csodánkat".
"Csak amikor elég sötét van, látod meg a csillagokat."
