2016. július 17., vasárnap

Nyár este, mécses tartó

Nyári esték...olyan különlegesek... meg vannak fűszerezve virág illattal, a frissen lenyírt fű gyönyörével, a jól eső hűvössel a déli nap forrósága után. S egy pohár limonádét szürcsölgetve egy kerti pamlagba süppedve, ez egy olyan pillanat a léleknek, mikor egy egy perce megáll az állandóan rohanó világban s ráeszmél a csodára, ami mindig körülveszi...erre a különleges valamire: az életre.
Egyre inkább sötétedik, s egyre később van, de szemeimet nem tudom levenni az égő mécsesek huncutul táncoló lángjairól. Olyan, mintha apró kis fényemberek lennének s csípőjüket jobbra balra mozgatnák egy halhatatlan zenére, mely csak az ő fülükben szól. S én, eme kis táncot nézem már hosszú-hosszú percek óta. S mint, ahogy a kis lángnyelvek mozognak az én gondolataim is velük együtt cikáznak a világ dolgain,  terveket szövök, álmodozok s örülök, hogy épp e percben itt lehetek. Hálás vagyok mindenért, minden rosszért s minden jóért.  A rosszért azért, mert megtanítanak értékelni, a jóért pedig, mert megtanítanak boldognak lenni.


 S, hogy egy kis kreativitást így belecsempésszek e kis bejegyzésbe... itt vannak az én kis mécsestartóim, melyekben a lángok esténként táncot lejtenek.



A mécsestartók bébi ételes üvegből készültek. Egy kis csipke, egy kis papírvirág, egy kis drót, egy kis hajlítgatás, s egy kis szalag...s ilyen csodás a végeredmény:


"A legnagyobb télben tanultam meg, hogy legyőzhetetlen nyár lakozik bennem."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése