I. Advent ünnepe teszi fényessé ezt a napot.
Az adventtel kapcsolatos gondolataimat, most egy általam írt mesével szeretném elmondani, remélem, hogy mindenkit sok szeretettel tölt meg, hisz a meséből sose lehet kinőni.
A karácsonyi Csodaszarvas kívánsága
Hol volt, hol nem, valahol messze..., kezdődne a mese, de a kis karácsonyi csodaszarvas éppen most indul el barangolni a nagy erdőbe és négy hétig járja az utakat, hogy karácsonyra elhozza azt a csodás titkot, minden kisgyerek, s felnőtt szívébe...
Novemberi hideg nap, a szél fú, és nagyon messze, a hó is hull, ahol e kis csodaszarvas árván bandukol. Lépked, kecsesen szökdel a sűrű erdőben. Mindenhol csak nagy, hatalmas, égig érő fákat lát körbe-körbe, a hó nagy szemekben hull és csak hull, nagyon erősen fúj a szél, fázik, didereg a kicsi szarvas, nagyon hideg van. Ezt a pici szarvast mindenki Csodácskának hívja, de, hogy miért ez a neve, titok mindenki számára.
A hó sem véletlenül hull ám, hanem, mert sok- sok angyalka, minden pici hópihét az ajkán kifúj, s leszórja a kis szarvas elé, ugyanis minden hópihét az angyalok készítenek, nagy-nagy gonddal, odafigyelve arra, hogy minden hópihe más és gyönyörű szép legyen.
Csodácska hát így megy, éppen valahol, a sűrű erdő mélyén, csak megy-megy előre, de az út sose ér végét... nagyon elszomorodik, elkezd pityeregni, a könnyei potyognak egymás után, míg végül egy kis pocsolya lesz belőle.
Csodácskának egy nagy feladata van, ugyanis minden évben, december 24. -én este, amikor mindenki karácsony csodálatos ünnepét ünnepli, és sok angyalka dolgozik azon, hogy mindenkinek teljesüljenek a kívánságai, akkor Csodácskának, azokhoz az emberekhez kell elmennie, akik valamiért szomorúak, vagy nem hisznek a karácsony csodájában. De a kis szarvas munkáját nem sokan értekelik, hiszen sokan észre sem veszik, hogy milyen fontos feladata van neki. Most, hogy eltévedt, nem fog tudni szentestére odaérni, ahhoz a sok emberhez... Csodácska teljesen elszomorodik s már a feladata fontosságában is elkezd kételkedni, vajon fontos-e az ő munkája, hiszen az angyalokat mindenki emlegeti, de őt senki. Akkor lehet, nem is olyan fontos??? Így tanakodik, de muszáj elindulnia ma, advent első vasárnapján, mert ha nem teszi, akkor nem fog mindenhova elérni időben. Folytatja útját, megy- megy előre, s próbál kijutni az erdőből, s ekkor egy csodaszép angyal száll le az égből és így szól hozzá:
- Ó Csodácska! Nem is tudod, hogy milyen fontos a te feladatod, hiszen te adsz reményt, és szeretet azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. - szól az angyal és már el is tűnik, de fényes csillogása még sokáig megmarad. Olyan erős fény ez, hogy jól megvilágítja a sötét és sűrű erdőt, így sikerül kijutnia ebből a távoli erdőből és elindulnia a rászorulók felé.
Megy- megy a szarvas.
I. Advent hetében, amikor az első gyertyát gyújtjuk, az a feladata, hogy mindenkinek reményt adjon, és várakozással töltsön el a világon mindenkit, hogy felkészüljön gyönyörű karácsony ünnepére.
II. Advent idején, amikor a második gyertyát gyújtjuk, akkor a szarvaska elmegy azokhoz, akik szomorúak és vidámsággal, varázslattal tölti meg őket, hogy senki ne búslakodjon.
III. Advent hetében, amikor a koszorún a harmadik gyertyát gyújtjuk, akkor a csodaszarvas elmesél egy történetet, amivel mindenkinek a legnagyobb ajándékot, a szeretetet, a jóságot, és a zene örömét ajándékozza. És mi ez a történet?
Egyszer volt egy varázsmanó, akinek egyetlen kívánsága volt csak, hogy a télapónak dolgozhasson, de szegény manócska, nem volt olyan dolgokban tehetséges, amivel segíteni tudott volna, viszont gyönyörűen tudott zongorázni, énekelni, dalokat írni. Az angyalok nagyon jó lelkűek, így megengedték neki, hogy segítsen a télapónak. A kis manó mindent megpróbált, segített ajándékot készíteni: labdát, játékot, de elég ügyetlen volt, a labdatartó hatalmas zsákra véletlenül ráesett és az összes labda elgurult, szerte-szét a teremben. A játékok készítésénél, pedig véletlenül eltörte a játékkészítő kis fogókat, mert ráült a szerszámocskákra, a kis fogók, és csavarhúzók nagyon kicsik voltak, így összetörtek. A kis manó nagyon szomorú volt, hogy ilyen sok kárt okoz a télapónak, de folytatta a próbálkozást. Segített a csokigyárban, de ez sem ment neki igazán, mert a csokiba túl sok cukrot kevert, így viszont nagyon rossz íze lett. De nem adta fel a manó, mert nagyon szeretett volna segíteni az öreg télapónak. Tovább próbálkozott sok hónapon keresztül, mégse sikerült neki egyik sem, pedig még kötni is megpróbált, akkor belegabalyodott a gombolyagokba, a varázspor készítés rejtelmeit is tanulta, de ebben se volt tehetsége, hiába gyakorolta napestig.Végül nagyon elszomorodott a kis manó, és bánatában elkezdett zongorázni azon a hatalmas nagy zongorám, ami a télapó lakásának pont a közepén volt. Ez volt az egyetlen dolog, amihez a kis manó értett, csodálatosan tudott zongorázni, énekelni, dalokat írni. És ahogy ezt meghallotta télapó, így szólt hozzá:
- Ó manócskám, hát miért nem mondtad, hogy ilyen csodálatosan tudsz zongorázni? Rögtön meg is kérte, hogy mindig muzsikáljon neki, és azóta is szebbnél-szebb zenéket ír és játszik.
Azokat a dalokat is e kis manó írta, amiket minden karácsonykor éneklünk a nagy fa előtt. Így a kis manó álma is teljesedet, hiszen a télapónak dolgozhatott.
IV. Advent ünnepén, amikor már négy gyertyát gyújtunk, és szenteste, a kis Csodaszarvas elégedetten néz körül, hogy maga után boldogságot, szeretetet és jóságot hagyott. És minden évben van egy nagy-nagy kívánsága, hogy mindenki szenteste napján mosolyogjon, mert minden mosolyunkkal, azt mutatjuk, milyen fontos is az ő karácsonyi feladata. Így aztán segítsetek ti is a karácsonyi csodaszarvasnak, hiszen az ő csodája ebben rejlik, a mosolyokban.
