Vasárnapi merengő

Egy szép vasárnap délután, az ég kicsit felhős, de a nap néha-néha előbújik egy rövid időre, majd újból a felhők veszik át a hatalmat. A friss levegő lágyan árad be a szobába a nyitott ablakon keresztül, és a függönyt meglebbenti. Nincs is jobb alkalom, egy kis merengésre, alkotásra. A fonal egyre csak jön fel a kezem felé, tekeredik le a gombolyagról és közben rakoncátlanul ficánkol az ölemben. A kezemben a horgolótű és egy kis munkadarab, ami éppen most készülget. Forog a tű, siklik a fonal és egyre szebben rajzolódik ki a minta, egyre több szemecske gyűlik-gyülekezik. Minden minta, minden mű megalkotása valahogy így készül el, mintha az alkotás folyamata egy-egy mese lenne, amit mindig, némán elmondana mindenki, aki ránéz a horgolmányra. És valahogy most ezen a vasárnap délután elmerengek azon, hogy a sok kötött pulcsi is valahogy így készült anyukám kezében...Bizony, neki is az ölében, ugyan úgy ficánkol a gombolyag, ő is forgatja a kezében a kötőtűt, ő is nagy szemekkel nézi-nézegeti a szemecskéket, míg végül elkészül egy szép pulcsi. Ugyan ez a "mese" játszódik kötéskor is, mert minden alkotásnak meg van  a maga kis meséje. A varrásnak, a festésnek, a zongorázásnak, az írásnak, a barkácsolásnak. Ahogy az anyagon halad kacskaringózva a varrógép, öltögetődnek a szálak, ahogy a színek felkerülnek a vászonra és kirajzolódik belőle a festmény, ahogy a hangok egymásutániságában megszületik egy darab, ahogy a betűkből szavak, a szavakból mondatok, a mondatokból pedig az izgalmas regények, a szép költemények s ahogy egy-egy csavar befúrásával elkészül egy asztal. A mese alapja ugyanaz, de minden ember keze alatt teljesen más születik meg, és soha nem lesz két ugyanolyan....talán ez az alkotás meséjében a legeslegszebb. Teljesen mindegy, hogy fiatal, idős, nő vagy férfi készíti, a mese ugyanaz, de a végeredmény egyedi és megismételhetetlen.