Mi voltál, ha voltál valaha?

Köddel takart táj...a hideg csípi az arcomat... a szél belekap a hajamba... Miközben eszembe jut az egyik irodalomórán felvetett kérdés egy verssel kapcsolatban: Mi voltál, ha voltál valaha? Mi lennél, ha lehetnél még valaha?
Nem tudom a választ.  Lehet, hogy csak én gondolom így, de biztos vagyok abban, hogy nem csak azt a világunkat éljük, amit itt és most élünk. S, hogy mi a másik, vagy a többi? Erre nincs válasz. Egyszerűen csak kell lennie...
Ha elképzelem azt, hogy ebben a világban éltem már egyszer valakiként vagy  egyszer még élhetnék e valamiként...

Azt hiszem, ha voltam már, akkor talán hópehely lehettem. Minden évben amikor esik a hó, olyan nagy csodálattal nézem, s mindig azon gondolkozok, hogy vajon miért fehérek?
Talán azért mert az égből esnek le, s ezért csak fehérek lehetnek, csak jót hozhatnak, békét csöndet a városra. Olyanok, mint a születés csodája, az égből apró lelkek öltenek testet. Minden pehely más, akár csak az emberek, nincs két egyforma. S együtt borítják be a földet, együtt ennyire szépek, ahogy az ember is akkor tud csodát alkotni, ha összefog és bizalommal van a másik iránt.

 ( A kép forrása: itt )

"Ahogy hópihe száll kitartott kezedre,
Úgy szálljon füledbe angyalok éneke!
Melengesse szívedet sok-sok szeretet,
Így kívánok Boldog Ünnepeket!"

                           /forrás: itt /